Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás
A hallgatók figyelme a legértékesebb

A hallgatók figyelme a legértékesebb

2022/10/13 | 7 perc

Jacob TV-interjú

Szerző: Dömötör Endre

Jacob TV, azaz Jacob ter Veldhuis holland „avant pop” zeneszerző október 18-án érkezik a Zene Házába, stílszerűen jelen lesz a Szerzők? Jelen! sorozatunk aktuális eseményén, ahol öt művét öt jeles hazai zenész adja elő. A főhős az elhangzó darabok között mesél művei születéséről. A koncert előtt viszont arról mesélt, hogyan komponált művet hét papagájra, milyen hatással volt rá ma is 10 milliót érő szintetizátora – és elárulja, hogy szerinte miért kell modernizálni a klasszikuszenei koncerteket.

Megannyi különböző zenei hatás alatt nőttél fel: miközben klasszikus zenét tanultál és rockzenekart alapítottál, felfedezted azt is, hogy milyen izgalmas fuvolán improvizálni. Mi volt ezekből a legjelentősebb inspiráció a későbbi munkáidhoz?

A háború utáni Hollandiában nőttem fel, az országunk éppen a 2. világháborúból lábadozott, és az amerikai kultúra nagyon vonzó volt számomra: Hollywood, a rock & roll, Walt Disney, rágógumi, és ami a legfontosabb: blues, jazz, rock, pop, mindazok a zenei stílusok, amelyek az elmúlt évszázad során alakultak ki. Ugyanakkor zenesulisként Bartók Béla nagy inspirációs forrás volt számomra: vonósnégyesei például, de a hegedűszólóra írt szonátája, zongoraversenyei is. Zenekari versenyművek, hegedű- és brácsaversenyek! Bartók zenéjében nagyon sok a "duende", a felfokozott érzelmi állapot. És aztán a hihetetlen ritmusai! 1975-ben Budapestre utaztam miatta, csak azért, hogy megismerjem egy kicsit a magyar kultúrát, és megvásároljam a kottáit és lemezeit, amik a Hungaroton kiadónál megjelentek! De aztán a 70-es években még Steve Reich minimálzenéje tette teljessé a képet.

Mi késztetett arra, hogy saját zenét kezdj komponálni?

Az improvizáció: felfedeztem, hogy tudok improvizálni különböző hangszereken, különböző stílusokban. Először a blues műfajában, később a jazzben is.

Az életed egy bizonyos pontján zenei könyvtáros voltál. Hogyan inspirált az, hogy rengeteg és műfajilag is sokféle zene vett körül?

Egyszerűen fényűző helyzet volt, hogy ennyi lemezhez hozzáférhettem, nagyban inspirált!

Az egyik korai rajongója voltál a PPG Wave szintetizátornak (ma is sok millió forintot érő hangszer), ami egy úttörő digitális eszköz volt a nyolcvanas évek elején. És ami arra késztetett, hogy egyre többet kísérletezz loopokkal és hangmintákkal. Mit találtál izgalmasnak ezekben a berendezésekben, illetve a hozzájuk kapcsolódó popzenei technikákban, amiket aztán később a kompozícióidban is felhasználtál?

Igen, egyike voltam a kevés PPG tulajdonosnak, közvetlenül Wolfgang Palmtól, a gyártótól vettem egyet. Már képes volt szekvenciák megalkotására – maximum 2500 hangjegy –, de azt is imádtam benne, ahogyan a hanggenerátorok gazdag hangszíne átmozgott az összes hullámformán.

 

Komponáltál egy kamarazenei művet papagájhangokra, ez a mű még manapság is előremutató. Hogyan jött hozzá az ötlet?

Volt hét papagájom, nagyon szelídek voltak, én meg tanulmányoztam a „nyelvüket", ez indította el a művet. Az élő bemutatóhoz volt egy vízióm: a zenészeket egy ketrecbe tettem, beleértve magamat, a számítógépeimet és szintetizátoraimat, és az egyik albínó papagájom vezényelt minket a másik kis ketrecéből. Először fordult elő, hogy ember, gép és állat együtt zenélt!

A klasszikuszenei koncertek általában elég merevek, de te az előbb említetten kívül is kísérleteztél azzal, hogy átemeld ebbe a világba a rockkoncertek fényeit, különböző színpadi felépítményeit. Hogyan látod, van esély arra, hogy ez a gyakorlat még inkább elterjedjen komolyzenei körökben?

Igen, ha a klasszikuszenei együttesek fenn akarnak maradni, akkor egyszerűen modernizálódniuk kell, nincs mese. Egy szimfonikus zenekar olyan, mint egy gyönyörű hintó. De ki ül ma már hintón? A fiatal generációk másképp viszonyulnak az élő koncertekhez.

 

A darabjaidhoz rengeteg vizuális eszközt használsz. Szerinted a multimédia hogyan segíti a zene megértését, befogadását?

Néha a vizuális elemek elvonják a figyelmet a zenéről, de vizuális kultúrában élünk, és a videó, a fény- és szöveganimáció bizony hozzá tud adni az élményhez.

A zenédben a nagyon komoly témák mellett sok a vicces elem is. Néha úgy tűnik, hogy kifelejtjük ezt a fajta érzelmet a zenéből. Egy híres Frank Zappa-címet idézve kérdezem: a humor hozzátartozik a zenéhez?

Igen, a humor nagyon fontos, a művészetben is. A zene néha olyan komoly tud lenni. Az én zeném sem homlokráncolós komolykodó avantgárd, az USA-ban egyenesen avant-popnak hívják, ami tetszik nekem.

 

Az október 18-i koncertre személyesen is eljössz a Zene Házába, ahol az egyes tételek között mesélni fogsz a darabjaidról. Valószínűleg sokféle értelmezésben hallottad már a zenédet. Ugyanakkor olvastam, hogy az első zongorakompozíciódat viszont soha nem adták elő. Mi az, ami nagyobb elégedettséggel tölt el: befejezni egy művet papíron, vagy hallani élő előadásban?

Ó, nem, élőben kell hallanom! A zene a kommunikációról szól. Építész vagyok, de az általam tervezett épületeket az építőknek kell befejezniük. Remélem, hogy az embereknek tetszenek annyira az épületeim, hogy hajlandóak benne élni. Most a zeneszerző számára a hallgatók figyelme a legértékesebb dolog.

 

 

interjú: Dömötör Endre

Composers Present

Jacob TV-re a mai zenei élet egyik legelgondolkodtatóbb provokátoraként, az egyik legvadabb módon szórakoztató zeneszerzőként hivatkoznak a kritikusok. Olyan alkotó, akinek művei képesek megnevettetni, elszomorítani vagy feldühíteni a közönséget – olykor mindezt egyszerre. Nem az intellektuson keresztül próbál hatni, hanem egyenesen a hallgatók szívét veszi célba, és zenéjével olyan mélységekbe tud jutni, ahol nem ritkán csodák történnek.

2022/10/18 20:00
Előadóterem