„Egyszer csak elöntöttek az érzelmek”
Interjú Ben Wendellel pénteki koncertje elé a Magyar Zene Házában
A pénteken induló európai turné előtt Amszterdamban értük utol telefonon, a beszélgetés során mesélt arról, hogyan állt össze a Magyar Zene Házában is látható szuper zenekar, hogyan ihlette az internet-nélküliség gondolata a legutóbbi albumát, hogyan zenélt együtt Snoop Dogg-gal, Prince-szel vagy éppen Harcsa Veronikával.
Emlékszel olyan pillanatra az életedben, amikor rádöbbentél, hogy belőled bizony zenész lesz, az egész életed a zene körül fog forogni?
Éppenséggel van erről egy egészen pontos emlékem, volt egy ilyen nagyon erős pillanat az életemben. Tizennégy éves voltam és egy állami általános iskolába jártam Los Angelesben. Nagyon szerencsés voltam, mert a suliban volt egy igen erős zenei elkötelezettség, erős volt a zeneoktatás. Tanulókból álló bigbandek, nagyzenekarok működtek. Már ekkor is szaxofonoztam, és játszottam fagotton, amikor beválogattak a nagyzenekarba. Ott álltam nagyjából száztíz iskolatársam között egy próbán. Már nem emlékszem, hogy milyen darabot játszottunk, de arra határozottan, hogy egyszer csak elöntöttek az érzelmek abban a nagy zenekari magszólalásban. Azt éreztem, hogy ez a lehető legjobb hely, ahol csak lehetek. És ez a hely a zene. Egy igazi szellemi ébredés volt. Innentől kezdve mindig is azt gondoltam, hogy csakis zenével szeretnék foglalkozni. Azt szeretném, hogy az egész életem a zene körül forogjon. És így is lett. Amúgy vannak zenei gyökereim, édesanyám hosszú évtizedekig operaénekes volt, a nagynéném zongorista, tehát mindig zene vett körül minket a házban, így aztán végeredményben valahol természetes is, hogy zenész lett belőlem is.
Milyen hosszúnak élted meg azt az utat, amit zenészként megtettél a Kneebody nevű zenekarod fúziósabb, funkosabb korai, ezredfordulós jazzhangzásától az első szólólemezedig, ami 2009-ben jelent meg, és már lírikusabb megszólalású, neo-bopos hangzású?
Ismered a példázatot a teknősről és nyúlról? Én a teknős vagyok. Nagyon lassan haladok előre, apró lépésekben fejlődöm, minden nap keményen dolgozom és megfontoltan cselekszem. Lassan, de biztosan alakult ki a saját hangom és hangzásom, és mellé a karrierem. Az iskolák elvégzése után vagy tíz év is kellett, mire az első lemezem megjelent. A türelmes, keményen dolgozó, lassabb típusú személyiség és zenész vagyok. Ebből építettem fel a karrierem és még mindig nagyon keményen dolgozom, ha-ha! Szóval még mindig én vagyok a teknős. A Kneebody is így alakult ki különben, egy iskolába jártunk, majd mind Los Angelesben kötöttünk ki, egyre többet zenéltünk együtt, pusztán mert ismertük egymást, ebből pedig lassan kinőtt a zenekar.
A 2015-ös The Seasons projekted egy kollaborálós, videós duettsorozat volt az év minden hónapjára elosztva. Honnan jött az ötlete ennek az igen népszerűvé lett szériának?
A feleségemtől ered, aki nem zenélésből él, de szintén zenész, zongorista. Ő mesélt Csajkovszkij azonos című zongora-sorozatáról, amit egy korabeli, 1880-as évekbeli zenei magazin számára szerezett, és amely során az előfizetők minden hónapban kaptak egy újabb Csajkovszkij-művet. Már ekkoriban is próbálkoztak ilyesfajta marketinggel. Meghallgattam a darabokat és nagyon tetszettek, inspiráltak és úgy döntöttem, megpróbálkozom valami hasonlóval, csak ezúttal a YouTube-on publikált videók formájában, és úgy, hogy minden hónapban egy olyan művésszel közösen alkotok, akit nagyon tisztelek. Ennek a régi koncepciónak a modern verziót igyekeztem megteremteni. Gyönyörű kihívás volt, szerezni tizenkét olyan művet, amely illeszkedik is az év adott szakához, a közreműködő zenészekhez úgyszintén, és akiknek a beosztásához szintén kellett alkalmazkodni. Plusz még találni is kellett olyan eltérő, de jó helyszíneket, ahol felvehettük a darabokat. Nagyon jó kihívás volt. Itt-ott még Csajkovszkijra vonatkozó apróbb referenciákat is elrejtettem a szerzeményekben.
Legutóbbi lemezedet egy igazi allstar-zenekarral rögzítetted. Hogyan alakult ki a felállás, amelyik elkísér a holnap Budapesten kezdődő európai turnédon is?
Nagyon organikus folyamat volt. Mindegyikük valóban óriás zenész a hangszerén, de mindjüket az alapján választottam, ahogyan, amilyen módon és stílusban játszanak a hangszerükön. Szerencsére mindannyijukkal régre nyúló közös történetünk van. Kivétel Michael Mayo énekessel, akivel a lemez készítése előtt ismertük meg egymást. Mint kiderült Michael nagy rajongója a Kneebodynak és a zenémnek, és amikor New Yorkba költözött, akkor megkeresett, hogy találkozhatnánk-e? Eljött a házamba, elkezdtünk improvizálni, és azonnal tudtam, hogy kivételes tehetség. Ahogyan hangszerként használja a hangját, az elképesztő. Egyből azt gondoltam, hogy szeretnék vele közösen alkotni. Amikor elkezdtem készülni erre a legutóbbi lemezre, akkor különböző zenészkombinációkat raktam össze a fejemben. Emlékeztem egy Shai Maestro-Gerald Clayton duókoncertre, amelyen gyönyörűen játszottak együtt, rengeteg teret adva a másiknak. Olyan volt, mintha a két zongorista eggyé olvadt volna, mintha a két hangszer egy lett volna. Őket ezért is tartottam jó ötletnek egyszerre szerepeltetni a lemezen (Gerald Clayton a turnén már nem vesz részt – a szerk.). Nate Wooddal nyilvánvalóan hosszú a közös történetünk a Kneebody miatt, amelynek mindketten tagjai vagyunk. Joe Sanders sokat játszik Geralddal, de már nekünk is volt egy korábbi közös zenélésünk. Számos különböző kapcsolódás, barátság hozta össze ezt a felállást, amit valóban egészen nagyszerű érzés volt összekombinálni. És persze nagyon-nagyon izgatott vagyok, hogy pénteken végre elindul a turné ezekkel a fantasztikus zenészekkel, alig hiszem el, hogy végre megtörténik.
Azt nyilatkoztad erről a 2020-as, High Heart című lemezről, hogy a remény projektje számodra, egy nagyon személyes, fókuszált lemez a karrieredben. Mesélnél erről kicsit részletesebben?
Amikor ezt a lemezt írtam, akkor nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy én úgy élem meg ezt az időszakot, amiben élünk, hogy ez egy igencsak összetett, sok szempontból ellentmondásos korszak. A mi generációnk (Ben Wendel 1976-ban született – a szerk.) az a generáció, amely az internettel együtt nőtt fel. Annak minden fejlődését megélte, és megéli a hatását is, amit az internet okoz, amit ez a teljesen sajátos korszak magával hozott. Úgy látom, hogy nagyon ellentmondásos, sokszor nagyon összezavaró hatás, amit az internet okoz. Gyönyörű dolgokra képes az emberiséggel, ugyanakkor összességében a többség mégiscsak izoláltabbnak, magányosabbnak érzi magát tőle, a világ közben még megosztottabb lett miatta. Erre reflektál nagyban a lemezanyag, és arra, hogy művészként mit jelent mindez. Milyen ebben az internetes digitális korban alkotni, megosztani, létezni. Mennyit ad, és mennyit vesz el tőlünk? Milyen ebben a hatalmas digitális zajban jelet adni magunkról? A High Heart erre reflektál, hogy egy zajos, kaotikus világban élünk, de művészként nem szabad változni, ragaszkodni kell a belső énünkhöz, a saját utunkhoz. A legjobb, amit tehetünk: arra törekedni, hogy a legjobbat hozzuk ki magunkból. Megosztani azt, ami a legtisztább belőlünk, és ami a leginkább egyéni. Ami persze remélhetőleg, ideális esetben minden egyes ember célja kellene, hogy legyen. A holnapi koncerten például biztosan játszani fogjuk a Less című dalt a lemezről. Amely egy nagyon meditatív darab. Azt mutatja be, hogy milyen érzés távol lenni attól a technikától, ami ma már természetes közegként ölel körül minket. A telefonunktól, a számítógépeinktől, az internettől, az online zajtól. Hogy vajon mit éreznénk, ha ezek helyett emberekkel, a természettel lennénk ugyanilyen szoros kapcsolatokban. Lényegében egy emlékeztető arról, hogy milyen volt az élet a net előtt.
Híres vagy arról, hogy nagyon szeretsz másokkal zenélni, kollaborálni, közösen alkotni – bőven túl a jazz-körökön is. Játszottál például Snoop Dogg turnézenekarában, vagy volt közös fellépésed Prince-szel is. Ezek hogyan jöttek össze?
A Snoop Dogg-turnét az egyik legrégebbi barátomnak, általános iskolás haveromnak, a nagyszerű szaxofonos-producernek, Terrace Martinnak köszönhetem, aki rengeteg híres lemezen dolgozott Snoop Doggtól az alt-J-ig, de a leghíresebbek mind közül a Kendrick Lamarral készített albumok. Tizenhárom éves korunk óta barátok vagyunk, rengeteget szaxofonoztunk együtt, és persze azóta is kapcsolatban maradtunk. Egy nap felhívott, hogy „hé, van kedved szaxofonozni egy Snoop Dogg-turnén?” Ha-ha-ha. Ki mond erre nemet? Elképesztően nagy kaland volt, soha nem fogom elfelejteni. Prince-sztori még akkor történt, amikor Los Angelesben laktam. A semmiből jött egy hívás, hogy Prince fel fog lépni a Tonight Show-ban, amit akkor még Jay Leno vezetett és akkoriban ez volt az utolsó adás, hogy ő a volt a műsorvezető. Szóval, hogy próbálni kellene és zenélni Prince-szel egy ilyen ikonikus műsorban. És persze ez is elképesztő élmény volt. Prince egy igazi zenész volt, testestül-lelkestül. Igazán nagy művész, aki pontosan tudta, hogyan kell irányítani egy zenekari próbát. Érdekes, hogy akkoriban még többször láttam Prince-t, a Kneebodyval sokat játszottunk egy Temple Bar nevű helyen, és ő egy csomószor megjelent teljesen váratlanul. Figyelte a koncertünket és csak úgy elvolt.
Akkor könnyen lehet, hogy ott szúrt ki magának és hívott el a Tonight Show-s felvételre.
Fogalmam sincs, mert azt soha nem tudtam meg, hogyan kerültem oda, de valóban, könnyen lehet, hogy így történt.
2018-ban dolgoztál egy híres magyar énekessel is, Harcsa Veronikával, aki egy belga-magyar, Next.Ape nevű együttesben énekelt és zenéltél velük egy miniturnén. Milyen emléked van erről a közös zenélésről?
Nagyszerű zenekar volt! Mindannyian nagyszerűen játszottak. Veronika remek énekes, szuperül hangzott az előadása. Csodálatos emberek, akikkel nagyon jó dolog együtt zenélni. Tökéletes példa arra, amit nagyon szeretek a zenében. Belekerülsz egy olyan szituációba, ahol teljesen ismeretlen zenészekkel kezdesz el együtt dolgozni, és egy hét múlva pedig már legjobb barátok vagytok. Azért mert rengeteg a sebezhetőség egy ilyen helyzetben, és rengeteg a kapcsolódási lehetőség is, de ezeket közösen élitek át, és a végén egy közösség lesztek, amit a zene köt össze. Olyan energia van ezekben a szituációkban, amiket nem lehet igazán meghatározni, de mindannyian érzitek. Csodálatos időt töltöttem el ezzel a zenekarral, és azt hiszem, tervben van, hogy még fogunk együtt játszani. A pandémia ezt persze megállította egy kissé, de elképzelhető, hogy lesz még lehetőségünk együtt játszani újra.
Fotó credit: Dave Stapleton, Shervin Lainez
Interjú: Dömötör Endre
Közreműködik: Michael Mayo, Shai Maestro, Joe Sanders és Nate Wood
A 2010-es évek poszt-bopos, nu jazzes, fúziós jazz-színtereinek egyik kiemelkedő szaxofonosa, Ben Wendel először játszik Magyarországon. Remek hangszeresekből álló allstars zenekarával legutóbbi, 2020-as High Heart című albumával érkezik. A kanadai születésű, de Los Angelesben nevelkedett, ma már New Yorkban székelő szaxofonos-fagottos Wendel régóta működő Kneebody nevű, fúziós formációjával is ismert, na meg arról is, hogy sok kortárs jazzkolléga mellett dolgozott Snoop Dogg-gal és Prince-szel is.
