Ugrás a tartalomhoz
Azonnali hívás

Doggos

Induló előadók-sorozat
Ingyenes
2022/07/09
Szombat
20:00 - 21:30
Szabadtéri színpad
Típus:
Koncert
Műfaj:
Pop
Rock
A Magyar Zene Háza saját rendezvénye.

ének
Hanzli Fanni
basszusgitár
Serfel Boglárka
dobok
Hegyes Tamás
gitár
Kárai Bence
gitár
Éreth Szabolcs

Doggos

A Magyar Zene Háza Szabadtéri színpadának első nyári évadában lehetőséget biztosít feltörekvő tehetségeknek is, a Hangfoglaló Program Induló előadók alprogramjából elsőként a Doggos lép fel július elején. A 2017 végén alakult pécsi indie-popos, alter-rockos Doggos ambiciózus zenekar, hiszen már megalakulásuk után pár hónappal megírták és felvették első, három számos EP-jüket, a 2018 márciusában megjelent Blempet. A kiadvány Wedding című dalával bekerültek a Keret Blog Kikeltető című versenyének 2018-as évadába, amelynek utolsó fordulójában videoklip támogatást is nyertek a Universal Music Hungary jóvoltából. Azóta is folyamatosan aktívak és egyre nagyobb figyelmet vonzanak.

A zenekar a 2019-es évet egy három számos kislemez-sorozattal kezdte, és az eddigi DIY módszerek helyett profi stúdióban, a pécsi LA Gardensben rögzítette dalait. Így látott napvilágot márciusban a Thinking About You, májusban a Laika, júniusban pedig a Track 3, amelyhez a zenekar egy karaoke videoklipet is készített, ami két kategóriában is jelölést kapott a Magyar Klipszemlén. Ez a három dal teljes mértékben eltért az első EP stílusától, és azóta is csak egyre tágul a Doggos zenei univerzuma. Második, négyszámos EP-jük, az It’s Not Just A Phase, Mom 2021 júliusában jelent meg. A kislemez hangulatát a Doggostól megszokott kettősség jellemzi: könnyedebb, pörgősebb daloktól haladnak a komolyabb témákig és a súlyosabb riffekig. A szövegek ennek megfelelően a nőiség különböző fázisait dolgozzák fel. A Subidu című dalhoz leforgott az első élőszereplős klip is.

Fedett Szabadtéri színpad

A programot esős idő esetén is megtartjuk, mivel a Szabadtéri színpad nagy részben fedett.

Ingyenes

Jegyárak

ingyenes/free entrance
Facebook esemény
Elmentem a naptárba: