SOLD-OUT - Szubjektív! Batta András sorozata – Adagio

A címben szándékosan nem írtam le ezt a szót: zenetörténet. Noha az én esetemben persze minden mögött az van: a tanulmányok és több, mint 40 év tanítás. De a zenetörténet számomra egyre inkább egy olyan eszközzé válik, aminek segítségével a nagy zenék mögé láthat és főként: hallhat az ember, és a zene inspirációjára beleképzelhet olyan dolgokat, amelyek vagy igazak, vagy nem, de mindenképp erősítik a találkozás élményét. Szubjektív? Persze, hogy az: szubjektív fantáziák olyan pillanatokról, amelyekre csak ez a mély és szárnyaló művészet képes. A zene mellé szavakat hívok segítségül, de a lényeg a gesztusokban és a közösen hallgatott zene élményében van. A zene misztikáját próbálom átemelni egy ismeretterjesztő szertartásba. Aki akar, persze tanulhat is belőle, de fontosabb maga az út, amely a zenéhez és rajta keresztül a titkok felé vezet. Lassítsuk le együtt az időt egy röpke, s mégis végtelen órára!

A sorozat első találkozásán a szó szoros értelmében lelassítom az időt, mert olyan művekből idézek, amelyek tempója nagyon lassú. Az adagio ugyanis egy olyan zenei műszó, amely a darab lassú tempójára utal, de egyben a karakterét is meghatározza. Az általa közvetített érzelmek kifejezése – a mű költői tartalma – sokszor olyan erős, hogy az Adagio (nagybetűvel!) kiszakad egy többtételes műből, önálló életet kezd élni, és új életében vándorol: jelképpé válik, találkozik más művészeti ágakkal, sőt más zenei stílusokkal is. Az adagio-tételek és általában az adagio-pillanatok önmagukban is titokzatosak: szívesen mélyedünk el, sőt veszünk el bennük, különösen akkor, ha a zeneszerzőt J.S. Bachnak, Ludwig van Beethovennek, Franz Schubertnek, Gustav Mahlernek, Henryk Góreckinek vagy éppen a Procol Harum együttesnek hívják...