Soharóza – Dalok a kamrából
Összművészet/Crossover
Soharóza – Dalok a kamrából
A Dalok a Kamrából a Catwalk Concert Productions és a Soharóza produkciója, egy minden elemében egyedi színpadi műsor. A catwalk concert műfaját 2015-ben alkotta meg Halas Dóra és Nagy Fruzsina, akik az előadóművészetnek egy még ismeretlen összművészeti határterületét álmodták meg, ami valahol a kórus-színház, az extrém divatbemutató és a koncert metszetében helyezkedik el. A Soharóza kórus tagjai ebben a produkcióban éneklő modellekként reflektálnak az elmúlt években – főképp a karanténidőszak miatt – megváltozott gasztronómiai szokásokra.
A Soharóza kórus két egész estés előadás – Tabu Kollekció (2016), Az Ügy (2018) – után hozta létre a Dalok a Kamrából című műsort 2021 nyarán, de saját produkciói és koncertjei mellett rengeteg kollaborációjáról is ismert, legutóbb, 2021 decemberében a Jónás Vera Experimenttel közös, gyerekeket és felnőtteket egyaránt megcélzó meselemezt adott ki, A nyolcas sáv címmel. A Dalok a Kamrából apropóját és aktualitását a karanténidőszak alatt jól megfigyelhető, megváltozott étkezési szokások kínálták, a műsor mélységét viszont sokrétűsége adja. Bemutatják a sütési-főzési szokások átalakulását a nagymama módszerektől az aktuális hipszter trendekig, a takeaway-kultúrát, és a karanténlét sok más elemét. Az előadás Mautner Zsófi gasztroblogger konzulensi közreműködésével jött létre, az énekesek absztrakt, mesélő jelmezeket öltve, a zene és a látvány dramaturgiai játékával tartanak tükröt korunk egy jellemző szeletének. A produkció zenei részét – az egyes témákhoz gyűjtött sokszínű, különböző stílusú dalanyag reflektált felhasználásával – Halas Dóra zenei vezetésével alkotta meg a Soharóza, együttműködve Bartha Márk elektronikus zeneszerzővel. Az előadás látványos, humoros jelmezeit Nagy Fruzsina jelmeztervező hagyományos, illetve rendhagyó anyagok és technikák ötvözésével hozta létre. Az előadás borkóstolóval teljesedik ki, amit Fejérvári Gergely vezet és amihez a borokat a Heimann Családi Birtok biztosítja.
Partnerek
A jelenleg érvényben lévő kormányrendelet alapján zenés-táncos rendezvényt kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkező vendégek látogathatják.
A belépés két módon lehetséges:
- Érvényes védettségi igazolvány + személyi igazolvány vagy útlevél felmutatásával
- EESZT telefonos alkalmazáson belüli védettségi igazolvány + személyi igazolvány vagy útlevél felmutatásával
Nem magyar állampolgárok vagy magyarországi lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok esetében elfogadunk uniós digitális Covid-igazolást is az oltottságról vagy átesettségről.
A jogszabály értelmében nem áll módunkban elfogadni semmilyen más (papír)formátumú igazolást, sem negatív PCR tesztet (sem oltási igazolást, sem orvosi papírokat).